Alárendelünk mindent a jövőnk megvalósításának. Rohanunk, elkötelezettségeket vállalunk, fáradtak vagyunk… már észre sem vesszük az élet kínálta apró szépségeket és lehetőségeket! S mi a legédesebb, legfűszeresebb íz amiről le kell mondanunk a hétköznapokban? Gyakorta, hogy önmagunk lehessünk, egyszerű hétköznapi vágyainkat megélhessük és kielégítsük, legyen az csak oly egyszerű dolog, mint sétálni a tavaszi eső után, megcsodálni és élvezni a naplementét, elmerülni egy kád forró vízben, egy parkban ülve hallgatni a madarak énekét, nyugodtan elkortyoljuk a teánkat a verandán, ápoljuk barátságainkat, vagy együtt örüljünk embertársunkkal…

A cél szentesíti az eszközt?! …. nem hiszem!

Én hiszem, annak, hogy embernek születtünk erre a Földre egyetlen oka van. Meg kell élnünk, tapasztalnunk mindazt amit kínál, a mélységeket, és a magasságokat egyaránt, az élet minden ízét. …. és nem holnap, mert ki tudja lesz-e holnap!

Az út valóban ösztöneink megzabolázásán át vezethet csupán?

Míg az Önmegvalósítás volt a fő és egyetlen cél sok kis örömről, sőt szükségletekről mindvégig le kellett mondjak, hogy erőimet a nagy feladatokra összpontosítsam. Most elégedett lehetek, de mégis mintha elpazaroltam volna valami fontosat.
Nem a pillanatnak, hanem a jövőnek éltem csupán.
Be kívánom pótolni a lemaradásom.
Vágyom a vágyra, és annak beteljesülésére, a szenvedélyre, a gyönyörre és izgatottságra, mulandó boldog pillanatokra.
Apró örömökre és nagy baráti beszélgetésekre az élet értelméről, sétára az erdőben, vagy a tó partján, feküdni a fűben a felhőket bámulva, táncolni az éjszakában, szeretkezni amikor megkívánom…..
Ezek azok amikért érdemes élni, élményt ad, és erőt a hétköznapokkhoz.

A biztonságos jövő képe, amihez sok pénz kell csalóka boldogság valóban… S míg elérünk oda rádöbbenhetünk, hogy közben nem volt életünk…

Szeretettel: Anikó

Nagyon jó gondolatok, én is hasonlóan látom ezeket a dolgokat. Az élet megtanított arra, hogy így lássam.
Egy kisebb fajta szomorúságot vélek felfedezni írásodban.