“Ne fárassz már” szokták mondani néhányan, amikor viccet mesélünk nekik. Nem tudom, miért van ez, de én minden viccen tudok nevetni, és soha életemben nem voltak logikai elvárásaim, hogy egy viccnek milyennek kell lennie. A vicc az vicc és kész, nem pedig kritizálni való szépirodalom, tessék a helyén kezelni őket.
Erdélyben születtem és éltem 12 éves koromig. A neveltetésemnek, vagy a környezetemnek vagy talán mindkettőnek egyszerre köszönhetem azt, hogy egészséges humorérzékkel rendelkezem. Az egészséges alatt azt értem, hogy tiszta, kritikailag mentes módon vagyok képes arra, hogy egy viccnek a mondanivalóját értékeljem, és különbséget tudok tenni, a viccek jellegei között is. Ottlétem tizenkét éve alatt senki nem tanított meg arra, hogy a vicceket kritizálni, minősíteni kell, és hogy minden vicc poénja után látványosan jajjgatni és szenvedni kell, hogy az mennyire fááááááj.. Aztán Magyarországra költöztünk, és rögtön az első hónapokban megtanultam, hogy a vicceket ott minősíteni szokás, mégpedig eléggé látványosan és iszonyatosan szenvedve.
Akkor azt hittem, előbb-utóbb beletanulok én is abba amit az előttem álló példát mutató társadalom elfogadható reakciónak tart: a viccek kritizálását. Mondanom sem kell, ez szerencsére nem jött össze, különben ezt a cikket sem írnám éppen. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán az általános rosszkedv, de mintha az emberek viszolyognának attól, hogy öszintén nevessenek a vicceken. Ha pedig ezt önkéntelenül meg is teszik, rögtön körülnéznek, hogy ki látta őket, és zavarukban a viccet “fárasztónak”, vagy “deszaaaaar”-nak minősíti. Ha egy bizonyos szintet nem üt meg az adott vicc, akkor ilyeneket illik mondani, hogy “júúúúúúúúj ez fáj”, vagy “Ez fárasztó” esetenként magát a viccmondót minősítik hülyének, vagy elmeháborodottnak, mert képes egy “faviccen” tiszta szívből nevetni.
Nekem ez a fajta gúnyos hozzáállás egyáltalán nem tetszett, és a mai napig sem minősítem a vicceket, sokkal inkább nevetek rajtuk, és tényleg öszíntén mindenféle elvárások nélkül teszem, és erre a képességemre büszke is vagyok. Aki ismeri az erdélyi embereket az tudja, hogy kiváló humorérzékkel rendelkeznek, és egyikük sem jajjgat, ha viccet hall, ez teljesen biztos. Ellentétben Magyarországon, ha tegyük fel ma este megtöltenénk tízezer emberrel egy stadiont és Chuck Norris vicceket mesélnénk nekik, a nagy jajjgatást amit reakcióként levágnának még a vörös Kínában is hallani lehetne, és gyanítom, hogy még az űrből is mérni tudná a NASA azt a töménytelen “szenvedés energiát” amelyet ez a tízezer ember bocsájtana ki magából.. Hiába a magyar embert viccekkel már vallatni lehet….
Három éve már, hogy Írországban élek, de még itt sem tapasztalom azt a látványos szenvedést amikor vicceket mesélnek egymásnak az emberek. Hihetetlen módon tudnak röhögni egymás viccein, olyan vicceken, amelyeket átlagos túledukált magyar észlény aggyal minősíthetetlenűl rossz, gyenge, fárasztó viccnek titulálnánk. Az a tapasztalatom, hogy bárhol is jártam a világban, mindenhol feltételek nélkül spontánul tudtak nevetni a vicceken, csak a magyarok olyan fanyarok.
Nem véletlenül vagyunk ilyenek, habár a pontos okokat nem tudjuk, csak sejteni lehet. Azonban biztosan nem politikai, vagy ideológiai okok miatt van ez így. (Pedig Magyarországon hajlamosak vagyunk mindent a politikára és/vagy különböző ideológiai nézetekre visszavezetni.) Talán tévesen neveltek minket, így helytelenül mérjük fel azt, hogy mi a valódi és mi a hamis. Ennek aztán egyenes következménye a humorérzékünk torzulása, sok esetben pedig a teljesen megszűnése. Ezután pedig csak besavanyodott szarrágás, panaszkodás, gúnyolódás, irigykedés, rosszindulat következik.
Ha egy embernek egészségtelen a humorérzéke az teljesen biztos, hogy lelkileg is egészségtelen. A magyar emberek zöme, mondhatni, hogy tízből kilenc torz humorérzékkel rendelkezik, és nem csoda, hogy ennyire besavanyodottak, reményvesztettek, és balsorsúak. A humorérzék képessége pusztán önmagában nem képes az emberi jellemet megalapozni, azonban mivel minden mindennel összefügg, így az emberi lelki állapotokra is kétségtelenül befolyásoló hatással van.
Az az érzésem mintha az emberekből kiveszett volna az egészséges humorérzék képessége, és átvette a helyét a gúnyolódás…Mert ugye lényeges különbség van a kettő között. Az ingerküszöbünk már roppant magas, és nagy intenzitásúnak kell lennie annak a viccnek, lehetőleg szexuális tartalmúnak, hogy azt jónak könyveljük el.
A viccnek önmagában az a szerepe, hogy az embert nevetésre ingerelje, ezáltal jókedvre derítse. Se nem több, se nem kevesebb. Aki pedig a túledukált logikai gondolkodása miatt rögtön elemezni kezd, annak elég keserű a humorérzéke, már ha egyáltalán ki nem veszett még belőle. Ha az adott vicc nem üti meg az általa elvárt logikai szintet, hihetetlen módon át tudja élni a kínt, ilyenkor szokták mondani, hogy “lefárasztott a vicc”, na meg persze az “agyszibbasztó” jelzőről se feledkezzünk meg.
Eszük tokja az ami agyszibbasztó. Talán nem voltak agyzsibbasztóak a délutáni talkshowk, ahol embereket aláztak meg azzal, hogy primitív módon konfliktushelyzeteket generáltak nekik, amelyek sokszor verekedéssel zárultak? Szerencsére az ORTT jóvoltából, már lekerültek a képernyőről ezek az agyzsibbasztó generátorok. Egy Mónika shown nevelkedett egyén ne mondja azt nekem, hogy a vicceim agyzsibbasztóak, inkább emelje fel a seggét a TV elől, és menjen el sportolni, ahelyett, hogy tovább hízlalná magát a marhatokánnyal. Megjegyzem, hogy ilyen konfliktus élményem nem volt még szerencsére senkivel sem, de ki tudja, talán neked kedves olvasómnak volt/van és még az is lehet, hogy lesz is.
Az agyzsibbasztott emberek nem tudják reálisan felmérni azt, hogy mi számít agyzsibbasztásnak. Mivel eleve agyzsibbasztottak, pont az ellenkezőjét érzékelik, vagyis, ami normális és természetes az tűnik agyzsibbasztásnak a számukra. Világos ugye?? Ha pedig te még mindig látványosan szenvedsz egy vicc olvasásakor, akkor nagy baj van. Ez annak a jele, hogy az agyad már elkezdett zsibbadni. Érzed, ahogyan serceg zsibbadás közben? Jobban teszed, ha inkább a jéghideg zuhany alá állsz, különben be fogsz savanyodni, mint egy kovászos uborka.
Tags: humorérzék
akkor én csak félig savanyodottam be! én szeretem ha egy vicc logikátlan, “agyzsibbasztó”,ezekre álltalában jajj neeee és elkezdek röhögni, de szeretem a normál vicceket. Szomorú észrevételem, hogy a fiatalkoruaknél egyre több a depresszió, mondhatni már-már népbetegség.Ezt szomorú látni
Én amikor fogom a fejem és látványosan “szenvedek” egy vicc miatt, akkor az azért van, mert
egy hétköznapi dolgot fordít ki az eredeti jelentéséből. Amikor “szenvedek” akkor az általában tetszést jelent nálam és nem magának a viccnek szól, hanem inkább a szerzőjének. Én úgy vettem észre a környezetemben, hogy azok a legjobb viccek, amik a legfájdalmasabbak/legfárasztóbbak…íme egy példe:
“Ha az esküvőn a szülők az örömanya és az örömapa, akkor az ara örömlány?”
Én is szeretek látványosan szenvedni és jajgatni vicceken, általában az abszurd, olyan-szar-hogy-már-jó típusúakon. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne mulatnék rajtuk és később ne mondanám tovább őket valaki másnak (általában a pszichopata arckifejezésemmel kísérve).