Az ashfordi kastélyban jártam

Június elején volt szerencsém ellátogatni az írországi Ashford kastélyba. Jelenleg Írország legelitebb kastélyszállója, ahol már világsztárok is megfordultak, és megfordulnak mind a mai napig. Maga a kastély Cong nevű kisfalú mellett helyezkedik el. A falú egy-két szűk utcából, egy Spar üzletből és egy benzinkútból áll. Aki ide ellátogat, többnyire a kastély miatt teszi, különben egészen felejthető település. Viszont, ha el szeretnél bújni a világ elől, akkor ott garantáltan nem fog senki megzavarni.

Na de vissza Ashfordhoz. Maga az egész terület hatalmas, egy kisebb falú elférne rajta. Saját kikötője, helikopter leszállója, golfpályája van. A kastély terültén egy erdő is található több száz éves fákkal, amelyek gyakran elérik a 20-30 méteres magasságot is. Elnézegetve elgondolkodtam, hogy ezek a fák már akkor is léteztek amikor én még nem, és akkor is létezni fognak, amikor én már nem élek. Felismertem azt, hogy csak apró porszemek vagyunk a hatalmas természethez képest.

A kastély bejáratánál egy patak folyik el, amelynek nagyon tiszta a vize, a halakat is látni lehet benne. A patak fölött egy híd terül el, amely az Ashford kastély bejárata. A híd nem széles, egyszerre csak egy autó tud áthaladni rajta. Átkelve a hídon pedig a kastély parkolójában találjuk magunkat, ahol békésen parkolnak a luxus autók. Hiába, ez egy elit hely, ugyanakkor mégis nyitott bárki számára aki betérni kíván.

Nem tartóztatnak fel biztonsági őrök, annak ellenére, hogy egy ötcsillagos szállodáról van szó. Csupán egy páncél emberke üdvözli a látogatókat, és lovagiasan fegyelmezetten áll a bejárati bal sarokban. Jelenléte megnyugtató, és erős a késztetés arra, hogy fénykepezkedjünk vele. Úgyhogy én ezt meg is tettem, nem tudtam ellenállni az Ashfordi páncélembernek.

Ez a páncélember üdvözölte azokat a hírességeket is akik megtisztekték a jelenlétükkel ezt az épületet. Néhányan ezek közül: John Lennon, George Harrison, Oscar Wilde (Gyerekkorában nagyon sokat tartozkodott a birtokon), Ronald Reagan amerikai elnők, Ted Kennedy, John Wayne, Brad Pitt, Pierce Brosnan (Itt tartotta az esküvőjét 2001-ben), Britney Spears, John Travolta, Sharon Stone, Rod Stewart, Jack Nicholson, Johnny Cash, Robin Williams, Barbara Streisand, Harry Belafonte, Jane Seymour, Omar Sharif….. és még sokan mások.

A beltér arisztokratikus stílusjegyeket visel magán. A recepción udvariasan üdvözölnek minket a recepciós hölgyek, és balra kanyarodva egy zongorával találkozunk a terem közepén, amelyen a művészúr kellemes háttérzenét szolgáltat, miközben a vendégek a kávéjukat kortyolgatva társalognak az élet komoly dolgairól. Mi is leültünk tehát beszélgetni, egy kávé kíséretében. Hamarosan átvettem a terem hangulatát, már igazán odaillőnek éreztem magam. Az arisztokratikus alaphangulat rám is hatással volt. Kényelembe helyeztem tehát magam, és úgy éreztem, hogy enyém az egész Ashford.

Szép volt, jó volt, de rájöttem, hogy mégsem szeretném én ezt. Minél nagyobb a birtokod, annál nagyobb a felelősséged. Már nem is volt annyira vonzó ez az életstílus. Mindenesetre azt a következtetést vontam le, hogy az nagyon is jó, hogy csak egy vendég voltam ott. Így legalább megmaradt az illúzió erről a gyönyörű kastélyról. Addig jó, amíg nem ismerem a kastély piszkos titkait. Azok a falak, ha beszélni tudnának, jót és rosszat is mondanának. De egy biztos: Ashford még visszatérek!

Tags:

Leave a comment